Szóképek (költői képek)

 

„Az emberek általában azt hiszik, hogy szépen, művészien írni azt jelenti, hogy egyszerű gondolatait is az ember jól fölcifrázva, bonyolultan adja elő. Ennek éppen az ellenkezője igaz. Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni. A művészet pedig ott kezdődik, ahol az ember ilyen elődadással ég élvezetet is szerez hallgatóinak.”

Illyés Gyula

A költői kép valójában igaz, de láthatatlan kép, amelyet a festő hiába vinne a vászonra ecsetjével, mert nem válna láthatóvá tőle. A költői kép sokkal nagyobbat tódiíthat, mint a festő képe, mert nem a szemünk, hanem a képzeletünk látja. Olyan megszépített beszéd ez, mely a lovat paripának, a hajnalt pitymallatnak vagy bíborpirkadatnak mondja. Valójában pontosság, nem csak abban van, amit mond, hanem abban is, ahogyan mond valamit a költő.


A szóképek fajtái:

Képes kifejezések
hasonlat
költői jelző

 

Névátvitelek (szóképek)
metafora és származékai:
metonímia és származékai:

• metafora
• allegória
• megszemélyesítés
• szimbolum
• szinesztézia

• metonímia
• szinekdoché

 

 

Hasonlat – Két különböző, de egymáshoz bizonyos pontban hasonló fogalom egybevetése közös vonásaik alapján. A hasonlat közismert nyelvi formája az összetett mondat. A hasonlat azon részét, amelyet egybevetünk valamivel, nevezzük „hasonlított” résznek; azon részét pedig, amelyhez vetjük egybe, „hasonlító” résznek mondjuk. Petőfi a János vitézben nagyon gyakran hasonlítja össze szereplőinek lelkiállapotát a természeti jelenségekkel. Például:

„hasonlított”
„hasonlító”
„Elváltak egymástól, /
mint ágtól a levél” (IV./10. versszak)

Jancsi és Iluska válása (hasonlított rész) olyan, mint amikor az ágtól elválik a levél (hasonlító rész) .

 

Költői (festői) jelző – A képszerűség egyik eszköze, a pontos ábrázolást, festőiséget és élénkséget biztosító képes kifejezés. Például: Petőfi a János vitézben a „patak csillámló habjáról” ír. A csillámló melléknév, jelző szinte láthatóvá, szemléletessé teszi a szót (a patak habját), amelyhez tartozik.

 

Metafora – Két dolog, személy, tárgy, esemény, jelenség azonosítása valamilyen külső vagy belső tulajdonság, hangulati egyezése alapján. A legtömörebb költői kép, hiszen egyetlen szó vagy szókapcsolat formájában jelenik meg. Lehet egyszerű vagy teljes. A metaforákban a költők gyakran távoli dolgokat kapcsolnak össze. A teljes metafora kéttagú, azonosított (amit azonosítunk valamivel) és azonosító (amihez azonosítunk valamit) részre tagolódik:

„azonosított”
„azonosító”
„Mikorra a patak vize
/ tükörré lett.” (IV./1. versszak)

 

 

Allegória – Hosszabb gondolatsoron, esetleg az egész költeményen végigvitt következetesen kifejtett metafora vagy megszemélyesítés. Az elvont gondolatot, fogalmat részletesen kidolgozott képben ábrázolja a költő. A képnek kettős értelme van: egyrészt önmagában is van jelentése, másrészt mögötte az elvont gondolat mélyebb jelentése húzódik.

 

Megszemélyesítés – Elvont dolognak (érzésnek, eszmének), élettelen tárgynak, természeti jelenségeknek, növényeknek, állatoknak az élőkre jellemző tulajdonsággal való felruházása.

Például:

„Mikor utójára megállt s visszanézett
A torony bámult rá...”
(IV./12. versszak)

A köznyelv is szívesen használja ezt a szóképet:

„jár az óra”
„áll az asztal”
„megy a mosógép”

 

Szimbólum – Valamely gondolati tartalom: eszme, érzés, elvont fogalom érzéki jele. Szinte eggyé olvasztja a benne kifejezendőt és a kifejezőt. Például: a fekete többnyire a gyász jelképe, a rózsa legtöbbször a szerelemé. (XVIII./10-11. versszak)

 

Szinesztézia – Különböző érzékelési területekhez (látás, hallás stb.) tartozó jelenségeket kapcsol össze, hangulati hasonlóság, érzéskapcsolat alapján. Például: Jancsi „Kicsalta a leányt édes beszédével” (Az édes egy íz, a beszéd pedig a halláshoz tartozik. Két érzékszervhez kapcsolódik a fogalom.)
Szintén a János vitézben olvasható:

„Illatterhes szellők lanyha fuvallatja”

(az illat a szagláshoz, a szellő viszont a bőrérzékeléshez tartozik)

 

Metonímia – Görög eredetű szó, névcserét jelent. Összekapcsolja a fogalmakat úgy, hogy az egyik fogalom nevét átvisszük a másik jelölésére, és ez a kapcsolat teremti meg a képet. Az érintkezés lehet térbeli, időbeli, anyagbeli, ok-okozati, rész-egész viszonyán alapuló.

 

Szinecdoché – A görög együttérzés, veleérzés szóból ered. Az együttértést a veleértést két fogalom felcserélésével éri el az alkotó.